Pártalkuk

A választási rendszer elősegíthetné egy egészségesebb politikai közbeszéd kialakulását, és azt, hogy a megoldásokat kereső politikusok kerüljenek a parlamentbe. Ezek az elemek a következőek lennének:

  1. Arányosság
  2. Nyílt lista
  3. Alacsony (technikai) parlamenti küszöb
  4. Preferenciális választás az egyéni választókörzetekben

A fentiek közül a pártok végül csak az arányosságban tudtak megegyezni. Ezt is csak nagy erőfesztésekkel sikerült lenyomni a torkukon, és kb. csak azért, mert a Közös Ország programjának egyik alapvetése volt. A Momentum pl. az utolsó pillanatig ragaszkodott körülbelül minden eleméhez annak a ’90-es rendszernek, ami egyenes úton vezetett a NERhez…
Sokan vagyunk hajlandóak akár börtönbe is vonulni azért, hogy Magyarországon normális közbeszéd legyen, és a politikusaink a köz javát nézzék. Ezt egy jó választási rendszerrel el lehet érni. Amiben a pártok most megegyeztek, bár sokkal jobb akár a ’90-es, akár a NER rendszernél, de nem elég jó.

Lássuk hát, hogy melyik elemről mit kell tudni.

Arányosság

A Fidesz a legutóbbi választásokon 44% körüli listás szavazataránnyal nyerte el a mandátumok több mint 2/3-át. Nem véletlen hát, hogy az arányosság mindenkit foglalkoztat. Egy arányos rendszerben általában nem tud egyetlen párt abszolút többséget szerezni (2/3-ot még annyira sem), ezért koalíciós kormányokat szoktak felállítani. Ez azt jelenti, hogy hogy a politikusok kénytelenek egyeztetni, kompromisszumokat kötni. A koalíciókényszer miatt ráadásul a kormányprogramok általában “középre húz”nak, több ember számára elfogadhatóak, mint bármelyik, a koalíciót alkotó párt programja. A teljes arányosság ellenzői általában a “kormányképesség” mítoszát szokták érvként felhozni. Ezzel csak az a probléma, hogy semmi alapja nincs. Olaszország úgy volt kormányozhatatlan sokáig, hogy egy aránytalan rendszere volt, sok ország pedig kormányválság nélkül képes teljesen arányos rendszert, sok pártból álló koalciókkal üzemeltetni. Ráadásul a kormányozhatóság a végrehajtó hatalommal kapcsolatos. Ha komolyan vesszük a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, akkor eléggé nevetséges ezzel jönni a parlamenttel, a törvényhozó hatalom legfőbb szervével kapcsolatban. És legyünk őszinték: egy ország nem fog abba tönkremenni, ha egy ideig nincs kormánya. Spanyolországban nemrégiben majdnem egy évig ez volt a helyzet, és a gazdasági mutaók javultak. Aki ismeri a magyar közigazgatás működését, az alighanem egyetért azzal a megállapodással, hogy az sokkal jobban működne, ha egy ideig nem szólna bele a politika a közszolgák működésébe…

Az egyéni képviselőválasztás önmagában kevésbé arányossá teszi a rendszert, hiszen pl ha az A párt mindenhol 51%-al rendelkezik, a B párt pedig 49-el, akkor az A párt fogja elvinni az összes körzetet. De ez ellen kitalálták már a “német modell”t. Ebben a mandátumok számát a pártlistákra leadott szavazatok aránya határozza meg, az egyéni körzetek mandátumainak kiosztása után a pártlistákról úgy osztják ki a mandátumokat, hogy végül beálljon a megfelelő arány.

Nyílt lista

A nyílt listás szavazást több országban is használják, a tárgyalásokon is több párt programjában megjelent. Ennek lényege az, hogy a szavazók a pártlisták sorrendjét valamilyen módon átrendezhetik. Ez – azon kívül, hogy több beleszólást enged a szavazóknak a parlament összetételébe, több módon segít elérni egy értelmesebb politikai közbeszédet. Egyrészt így a szavazóknak módja van kiszűrni azokat a politikusokat, akik korrupciógyanűba keveredtek, vagy más miatt elfogadhatatlanok. Másrészt az autonóm politikusi viselkedést preferálja, ami azt jelenti, hogy a politikusok nem sima szavazógépek lesznek, hanem várhatóan a frakción belül is érdemi vitákat fognak folytatni a párt álláspontjának kialaktásához. Ellenérvként azt fogalmazták meg, hogy túl sok név lenne az országos listás szavazólapokon, illetve hogy a nemi kvótával ez nem fér össze. Ezek azért gyenge ürügyek, mert egyrészt láttunk már hosszú szavazólapokat, amikkel tudtak mit kezdeni az emberek, másrészt EU régiós listák mellett pártonként kb. 20 név szerepelne, ami azt jelenti, hogy a választónak 20 emberből kellene választania, ez pedig nem bonyolultabb a kistelepülési önkormányzatok átlagos kislistás szavazólapjánál. A nemi kvótát pedig ha biztosra akarunk menni, így is ki lehet kényszeríteni, másrészt a tapasztalat azt mutatja, hogy ha a hölgyek már felkerültek a szavazólapokra, nem teljesítenek rosszabbul a férfiaknál, sőt. Az igazi indokot senki nem merte előhozni: a nyílt lista mellett nem – vagy nem annyira – tudja a pártvezetés felülről irányítani a párt politikáját, ez az alulról építkező pártokat részesíti előnyben, és nehézzé teszi azt, hogy mindenféle szívességeket biztos befutó pártlistás helyekkel viszonozzanak, így szintén a korrupció ellen hat.

Parlamenti küszöb

A parlamenti küszöb azért sokkal veszélyesebb dolog, mint amilyennek látszik, mert nagyon megnehezíti az új politikai erők kialakulását: nagyon kevés ember fog a kedvenc pártjára szavazni akkor, ha tudja, hogy az csak egy kidobott szavazat. Ezzel pedig a politikai élet megújításának lehetőségét vesszük el. Márpedig egy 5%-os küszöb mellet akár a szavazatok 20%-a is a kukába kerülhet: az emberek egyötödének nem lesz figyelembe véve a véleménye. A küszöb eltörlése esetén ráadásul az arányos rendszer is jobban teljesít, hiszen ha a koalícióban sok kis párt vesz részt, amelyek közül egy-kettő nem csökkenti 50% alá a koalíció méretét, akkor elhanyagolható lesz ezeknek a kis pártoknak a zsarolási potenciálja, ami a “kormányképesség” mítosz híveinek egyik érve.

Preferenciális szavazás

Az egyéni választókerületekben a preferenciális szavazás két párt anyagában is szerepelt, igaz, csak az Ausztráliában és Máltán alkalmazott “alternatív szavazás”, vagy “Instant Runoff Vote” (IRV). A preferenciális szavazás lényege az, hogy a szavazólapon nem egy nevet jelöl be a szavazó, hanem sorrendet ad meg. Az IRV-nél ezzel csak a második fordulót tesszük feleslegessé, de a legtöbb preferenciális módszer ennél sokkal többet tud. A legjobb ezek közül a Condorcet nevű, amelyik a választók számára leginkább elfogadható jelöltet hozza ki győztesnek. A legfontosabb persze itt is a politikai közbeszédre gyakorolt hatás: a Condorcet módszer mellett azok a politikusok tudnak sikeresek lenni, akik a megegyezést, a megoldásokat keresik, míg a ma alkalmazott módszer mellett a gyűlöletkeltés a legsikeresebb politikusi stratégia. A Condorcet módszer a korrupt politikusokat is jól szűri, míg a ma alkalmazott módszer erre nem képes. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a Condorcet módszer mellett a szavazónak megéri őszintén szavazni, míg a mai módszernél érdemes arra, akinek esélye van bejutni. Ez szintén a politikai élet megújulása ellen hat.