Kategória archívum: 42

Ez a hülyeség meg most micsoda?!?

penguins Ismerős az érzés, ugye? Valaki elkezd hülyeségeket beszélni, mások nem értenek vele egyet, megint mások pedig helyeselnek. Riasztó mi? Sőt, van akit konkrétan el is riaszt. Pedig nem kellene. A demokrácia ugyanis pontosan így működik.

Bolondítóan bonyolult készülék volt; ez volt az egyik oka annak, hogy kellemesen kézhezálló műanyag dobozára a következő szavakat nyomtatták barátian nagy betűkkel: NE ESS PÁNIKBA!

(Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak)

Az igazi demokratikus döntéshozatalhoz szükség van arra, hogy mindenki elmondhassa a véleményét. Az is, aki hülyeségeket beszél. Ebből következik az, hogy először kisebb csoportokban kell megbeszélnünk a dolgokat, a nagyobb közösség elé pedig jól kicsiszolt dolgokkal kell kilépni. Szeretném egy cikksorozatban, egy működő példán megmutatni nektek, hogy hogyan lehet ezt jól csinálni. Van ugyanis egy csoport a 42-ben, amelyben komoly műhelymunka indult el, és amelynek a működéséből szerintem sokat lehet tanulni. Erről szeretnék beszélni a következő cikkben.

A kotta

Nagyon fontos dolgot szeretnék neked elmondani. A kottáról van szó. Tudod, a Gyurcsányéről, amiből Obama, Merkel, meg úgy általában mindenki játszik. Legalábbis a fideszes kommunikáció szerint. Most csapkodjuk még egymás térdét egy ideig a röhögéstől. Mert ugye ez annyira nyilvánvaló hülyeség, hogy senki nem hiszi el (na jó, van aki elhiszi, de azt tekintsük mérési hibának). Én tudok ennél sokkal nagyobb hülyeséget is mondani: a kotta Habony Árpié, és Gyurcsány is abból játszik. Nem, nem bolondultam meg, szögezzük le most mindjárt, hogy nem gondolom hogy Gyurcsány (vagy Bajnai, vagy bárki az úgynevezett baloldalból) azt csinálná, amit Habony mond neki. Azért tartom ezt nagyon fontosnak jó előre leszögezni, mert amit most el fogok mondani, az nagyon hasonlítani fog a fenti hülyeségre. Két alapvető különbség azonban van: 1. a fenti baloldalinak nevezett úriemberek szerintem saját maguk döntötték/döntik el, hogy mit csinálnak, és lehet hogy nem is értik hogy a narancs szektor miért játszik éppen alájuk, 2. sajnos ez nem hülyeség, hanem nagyon is tétre megy. Tovább…

A 42 és a pártpolitika

Van itt egy dolog, amit nagyon fontosnak tartok elmondani:

A 42 saját magát számolja fel, ha megpróbál belépni a pártpolitikai játszótérre. Akár ha formálisan pártot alakít, akár ha megpróbál képviselőket küldeni a parlamentbe.

Nézzünk meg egy pár példát azokra a politikai mozgalmakra, amelyek párttá alakultak:

  • fidesz: A fiatalabbak kedvéért mondanám, hogy volt egyszer egy mozgalom, úgy hívták őket, hogy Fiatal Demokraták Szövetsége. Fiatalok voltak, liberálisok voltak, és egyértelműen kijelentették, hogy soha nem alakítanak pártot. Később mégis megtették, és éppenhogy csak bejutottak a parlamentbe. A második parlamenti ciklusukat nem is érték meg: illiberális-populáris párttá kellett változniuk ahhoz, hogy bennt tudjanak maradni.
  • LMP: Annak idején a Lehet Más a Világ portálon gyűltek össze a politikailag (nem pártpolitika, hanem a közösség ügyeivel való foglalkozás értelmében) aktív civil szervezetek. Mindenféle világnézetű ember volt ott, a kommunistától az anarchistán és konzervatívon keresztül a szélsőjobbosokig. Volt egy pár ember, akik jó ötletnek találták, hogy pártot alapítanak. Hiába próbáltuk meg lebeszélni róla őket. Na ez lett az LMP, és le is vannak vadászva teljesen.
  • milla: emlékszik még rájuk valaki egyáltalán?
  • és még lehetne folytatni a sort: rengeteg olyan mozgalom van, amelyik egy pillanatban azt gondolta hogy jó ötlet párttá alakulni, és gyorsan el is tűntek a süllyesztőben. És van kb.  6, amelyek sikeresek lettek ugyan, bennt vannak a parlamentben, csak az emberek érdekeit nem képviselik.

A fentiek nem csak véletlenül alakultak így: a pártpolitika játszótere olyan, hogy egyenes gerinccel ott nem lehet érvényesülni. És ez nem valami homályos kinyilatkoztatás: matematikailag bizonyítható.

Lássuk, hogyan néz ki ez a 42 esetében? Sokan megkérdezik, hogy hogyan lesz rendszerváltás abból, hogy mi civilek kidolgozunk mindenféle törvénymódosításokat. Hát így:

  • Ha megfelelő tömegbázist tudunk felmutatni, a pártok egymás kezét-lábát fogják törni azért, hogy a gépen egyeztetett intézkedéseket bevigyék a parlamentbe. Nyilván eleinte a kicsik, de ha az ellenzék szinte egységesen rendszeresen a 42 indítványait tartja bennt a közbeszédben, annak az az eredménye, hogy megkerülhetetlen lesz a téma. Aminek nyilván a választásokon is lesz hatása. Ezen a ponton nagyon fontos megérteni, hogy ebben a konstrukcióban nem a 42 támogatja a pártokat, hanem hagyja hogy azok az általa behozott témákkal kampányoljanak. Így nem buktatja meg a mozgalmat egy olyan párt, amelyik egyébként rosszul manőverezik, hiszen többen is vannak. Ha sikerül elérni azt az állapotot, hogy a parlamentben összességében 2/3-a legyen azoknak a pártoknak, amik támogatják a 42 programjait, akkor az időközben elkészülő új alkotmánnyal le lehet mérni azt, hogy ezt mennyire gondolják komolyan: beiktatják-e avagy sem. Én azt gondolom, hogy ha a 42-nek sikerül megfelelő társadalmi támogatottságot elérnie – aminek szükséges feltétele az, hogy a tagságban mindenféle világnézetű ember, tehát gyakorlatilag az összes párt szimpatizánsa legyen – akkor a parlamenti politikusok boldogan beiktatják az új alkotmányt, és így végrehajtják a rendszerváltás legfontosabb lépését. Teszik ezt azért is, mert tudják, hogy mi következik akkor, ha nem:
  • Amikor a cégvezetés a tulajdonosok határozott utasításának ellenszegül, egyetlen lehetséges kimenetele van a dolognak: mennie kell. Ezt a politikában ki-ki a saját vérmérséklete szerint éli meg. Én biztos vagyok benne, hogy – ismét mondom: a megfelelő tömegbázis megléte esetén – ez békésen, a passzív rezisztencia eszközeivel megoldható, ugyanúgy ahogy Gandhi Indiájában vagy nemrégiben Burmában történt. Viszont komoly a veszélye annak – éppen azért, mert egy széles tömegben mindenféle ember van – hogy néhányan ekkor gondolnák úgy, hogy csak az erőszakos megoldás marad. Én ezt nem szeretném, mert szar ügy, amikor emberek halnak meg, még akkor is, ha valószínűleg ezek között sok pártpolitikus is lenne. De abban azért bízok, hogy ők pont ezért nem hagynák idáig fajulni a dolgokat.
  • Vannak, akik szerint a fenti forgatókönyvekkel járó idő és bizonytalanság megspórolható azzal, hogy a 42 beküldi a saját képviselőit a parlamentbe. Van egy rossz hírem: nem. Ezzel a 42 funkcionálisan párttá válna, akár kimondjuk ezt, akár nem. Ezáltal a többi pártnak azonnal az ellenfelévé válna: azok az emberek, akik más pártok szimpatizánsai, nem szavaznának rá, azok a pártok amik a fenti frgatókönyvekben támogatták volna a 42 szakpolitikáit, ezt nem tennék, hanem minden erővel megpróbálnák meggyilkolni a 42-t. Tehát ha a fenti forgatókönyvekben nincs meg a megfelelő tömegbázis arra, hogy a 42 keresztülvigye a nép akaratát, akkor így sem lesz meg. Ne feledjük: nem lehet cél hosszú távra berendezkedni a parlamentben valamilyen arányban: az alkotmánymódosításhoz kétharmad kell. Ha egy olyan szituációban, amikor minden parlamenti párt arcvesztés nélkül támogathatja a népakaratot, ezt nem sikerül összehozni, akkor biztos hogy nem fog menni az összes többi párttal – és azok pénzügyi és szervezeti hátországával – szemben.

Nagyon kérek mindenkit, aki azon a hülyeségen gondolkodik, hogy párttá alakítja a 42-t, a fentieket nagyon alaposan gondolja át.
Mindenki másnak pedig jelzem: a kockák a gépet mindenki számára készítik, bármilyen világnézete is legyen. Ha valaki a gépen keresztül akar pártot szervezni, és elbukni a pártpolitikai színtéren, ám tegye. De mi többiek nem kell hogy utána menjünk, és amikor az a párt elbukott, a gép még mindig itt lesz.