A terv

Kitaláltam egy tervet, ami szerintem működőképes lehet. Egy szavazással indítunk. Illetve előtte kell némi előkészítés, arról majd a végén. 

A szavazás szövege:

Ön szerint melyik párt a legkevésbé gáz?

Kérjük állítsa sorrendbe!

Miért fontos ez a kérdés?

  • Kétfarkú
  • PM
  • LMP
  • Kalózpárt
  • DK
  • Fidesz
  • Jobbik
  • MSZP
  • Együtt
  • Munkáspárt
  • Liberálisok
  • Más…


A magyarázó oldal:

Miért fontos tudni, hogy melyik párt a legkevésbé gáz?

2018-ban választások lesznek. Oda fogunk járulni az urnák elé. Akkor van esélyünk a jelenlegi rendszert szavazással megváltoztatni, ha a sok kicsi szétforgácsolódott ellenzéki párt közül kb. ugyanarra szavazunk. Mi lenne, ha akkor már arra szavaznánk, amelyik legkevésbé gáz? A szavazást Condorcet módszerrel értékeljük ki. Ennek a módszernek az a lényege, hogy pontosan azt hozza ki győztesnek, amelyik lehetőséggel a legtöbben képesek egyetérteni.

De ez a párt még mindig GÁZ!

Egyelőre. Nem tudjuk ma, hogy mi lesz a szavazás eredménye, de ebben egyetértünk. Mi lenne, ha a szavazásig hátralévő időnket annak elérésével töltenénk, hogy ne legyen gáz?
– Alakítsuk át a programját úgy, ahogyan mi szeretnénk látni
– Tegyünk róla, hogy legyen elegendő képviselőjelöltje, és azok olyan emberek legyenek, akikben meg lehet bízni
– Ha a fenti feltételek teljesülnek, akkor már nyugodtan ajánlhatjuk is az ismerőseinknek.

És mivel jó programja és képviselői vannak, valamint mi mindannyian alátesszük az alulról jövő támogatást, nagyon jó esélyei lesznek a kormányzásra. Elszámoltathatjuk a jelenlegi rablóbandát, és csinálhatunk egy új, valóban demokratikusan működő rendszert.

Hagyni fogja ezt a győztesnek kihozott párt?

Ha a párt vezetői egy kicsit is értelmesek, akkor igen. Ha pedig nem, az eléggé hamar kiderül. Kb. azon a ponton, hogy megpróbálunk belépni. Ha eléggé sokan belépünk, akkor kb. bármelyik párt szabályzata alapján meg fogjuk tudni csinálni, amit akarunk. Ha nem engednek belépni, akkor visszajövünk ide szavazni (bármikor megváltoztathatod a leadott szavazatodat), és amint egy másik párt kerül az első helyre, megpróbáljuk azzal.

Jó ez a győztesnek kihozott pártnak?

Igen. Egy párt alapvető célja, hogy kormányozzon. Ehhez segítjük hozzá. Kap jó programot, jó képviselőket, és társadalmi támogatottságot. A jelenlegi vezetői és tagjai számára csodás politikai karrier lehetőségét adja, persze feltéve hogy hajlandóak a jelenleginél demokratikusabban működni.

Jó ez nekünk?

Hülyéskedsz? Elszámoltathatjuk a jelenlegi rablóbandát, és csinálhatunk egy új, valóban demokratikusan működő rendszert.

Miért nem csinálunk inkább egy új pártot?

Nagyon sokan csinálnak nagyon sok új pártot. Mindannyian fontos és szép célokért teszik ezt. Lesz vagy húsz ilyen párt a választásokon. Mindegyikben nagyon hisz az a tíz ember, aki csinálta, miközben mindenki más nem. Szerinted mekkora lesz egy-egy ilyen párt támogatottsága?

Azt mondtad, hogy “soha ne álljunk be pártok mögé, de hagyjuk hogy pártok beálljanak mögénk”. Azzal mi van?

Gondold végig még egyszer. Nem állunk be a párt, annak programja, vagy tisztségviselői mögé. Megengedjük, hogy képviseljen minket. pont amire egy párt való

De hát ez nem fog működni, mert…

Figyelj, az országban százezrek, ha nem éppen milliók csak arra várnak, hogy legyen végre valami olyan terv, amit ha követünk, rendbe tehetjük közös dolgainkat. A legnagyobb pártoknak pártízezres taglétszámuk van, akik közül a legtöbb nem tesz semmit. Ha csak pár ezer valóban aktív ember egy irányba megmozdul, akkor meg tudjuk csinálni.

Az előkészítő lépések:

  • elkészíteni a szavazógépet, felállítani az assurance rendszert. Fontos, hogy
    • Condorcet módszerrel mérjen
    • Ada a szavazói adatbázis
    • a szavazatot utólag meg lehessen változtatni
    • mindig mutassa az aktuális állapotot
    • ne legyen vége
  • lázba hozni azokat a mozgolódásokat, akik vagy nem új pártot akarnak csinálni, vagy lebeszélhetőek róla. Amit ők adnának be:
    • a szavazáshoz terelni az embereket
    • részvétel az assurance programban
  • Elhatározni egy időpontot (kb. az elindítás után három hónappal), amikorra már a szavazói bázis eléggé széles körű ahhoz, hogy az eredmény alapján el lehet kezdeni tolni a nyertes pártot.